A gyönyörűen felújított és megvilágított ó-város látványa egyszerűen olyan hangulatba ringatott, hogy lelkesedésem egyre meredekebb emelkedésnek indult az esti zenéléssel kapcsolatosan.
Este hét órakor a helyszínen voltunk, bár a mikrobusszal való megközelítés bonyodalmasnak ígérkezett az útlezárások miatt.
A kávézó menedzsere , egy széles mosolyú aranyos lány örömmel fogadott, majd könnyed szökkenéssel a mikrobusznál termett, bepattant a sofõrúr mellé, megkerülték a várost és egy más irányból megérkezvén, kellemes hátramenetben kifújta az utolsó monoxidot a motor és már pakoltunk is.
Az Atrium Classic Cafe egy csodálatos hely. Megfelelt az általunk képviselt stílusnak, érdekes hangulat megvilágítás, mosolygó pincérlányok, falra kivetített mûvészfotók fogadtak.
Csövike óriási megrökönyödésére elektromos zárral müködõ wc-ajtó tántorította vissza sürgős gyomormenési reakcióitól, majd egy távlati kapcsoló megoldotta könnyed problémáit. Ezen mai napig rágódom, hogy mi lehetett e megoldásnak a titka, hogy egy távoli fali kapcsoló megnyomása és egy gyors iramodás kettős működése tette csak lehetővé a wc-be való bejutást…. na persze ez még csak egy előcsarnok, majd jött egy lépcsősor, I. emelet, jobbra fordulás, tornánc, majd a végén a “toilet” felírat. Csövinek majd a világ végét jelentette ez a szépen megtervezett útvesztő.
A színpadot szépen beterítettük hangszereinkkel, állványokkal, egy gyors beállás, hangolás s máris röpültünk a kávézók, pubok sorjázásában ki a térre, néhány fotó és már hozták is a levest, másodikot a tér hátsó felében megbúvó étteremben, melyet mégegyszer köszönünk a Szervezőknek.
Kimondottan jóleső érzés fogadott visszatérésünkkor, többnyire magyar szavakat hallottunk majd minden asztalnál.
Szépen bemutattak, felvezették a zenekart s kezdtünk is 9.10-kor. Húsz dalt játszottunk gyors egymásutánban, a hangulat óriási, az érzés leírhatatlan. Saját dalaink refrénjeit énekelték. Bizonyos asztaloknál jegyzeteltek, talán újságírók.
Előre számoltunk azon lehetőséggel, hogy a kocsmai alapzaj adott lesz, legalábbis azon asztaloknál, hol nem értik a szöveget… de nem volt ilyen,ez meglepett ugyanakkor tetszett, ahogy figyelték az aktivitásunk.
Amúgy az sem zavart volna, hisz egyértelműen ki vendéglátó helységben zenélésre adja a fejét az nem is várhatja el a “színházi” figyelmet… a hangulat illetve figyelem az produkciófüggõ.
Majd két visszahívás és nagy taps után végre leülhettünk egy asztalhoz, rágyújthattunk és kortyolhattuk a körülölelő sikert és sört.
Néhány író, költő bemutatkozás, gratuláltak a saját daloknak és a bátorságnak, hogy mi liyeneket játszunk. Ezt megszerették bennünk első látásra, hallásra. A menedzserlány szerényen ajándékozta a plakátokat, mi meg autogrammoztunk mint ahogy a nagyok teszik a tévében.
Egy idős hölgy megszorította a kezem és megkért, hogy még írjak sok sok dalt. Nem találtam a szavakat. Néztem a szemeit és a szívem megtelt a boldogság maximumával.
Megígértem, hogy még írok, igen, fogok még írni!
Majd búcsúztam és Csövit hagytam kibontakozni a hölgy asztalánál.
Mindent köszönök még egyszer ezen irományban a Szervezőknek és az Atrium Classic Cafenak.
Az új zenésztársunk is remekül teljesített. Gyors pakolás vissza, SP-nek meg eszébe jutott éjféli harangszó hatására, hogy születésnapja van, Zoltánnak, hogy neki most múlt a névnapja,Csövinek, Nekem meg Endrének eszünkbe jutott, hogy milyen jó, mert hazafelé megünnepeljük… Benzinkút, sör és irány Székelyudvarhely…
képek: http://orpheuszmelleklet.blogspot.com/2010/03/atrium-cafe.html
Március 20.-án szeretettel várunk a G. Kávézóba, este 21 órától.
