Hazajött Csövi és Dzsingisz a Deltából. Szemükben reménytelen csillogás, lélegzetük szapora és rémült, arcizom rángatta ábrázatuk állvigyorban tetõdzött .... mivelhogy megvilágosodtak, s az a nagy megvilágosodás tudata hasított elméjükbe, hogy dolgozni kell. Továbbra is... ugyanis az átteleléshez megszámított halmennyiség jelenleg is ott úszkál a Delta langyos vízében.
Bevallom, meghökkenten hallgattam az egyhetes halászmeséiket, hogy a kis 40 centiseket visszadobták, hogy ívásra hadd érjék el a serdülőkort, a nőstény harcsákat visszadobták, mert ugye nőké az elsőbbség.... a hímeket meg azért, hogy tartsanak össze mint férfiak.... szal magyarán: NEM FOGTAK SEMMIT!
A baj az, hogy megrémültem én is, remegő kezekkel támasztom az asztalt, míg dudorászásom közepette kalimpálóm egykezesen a billentyûzetet... igen, felismertem magamban az erőt. Mert ugye az elõzõ írásban említett pityókaszedés alatti gondolattal hattam az univerzumra azzal, hogy ha már én a Kenderes kertben s õk a Deltában, akkor ne fogjanak semmit! Az átok ami fogott. Azóta próbálok csak jóra gondolni. Szépre.
Görög válság.... jujjjjjj, NE! , erre ne is gondoljak, mert még bekövetkezik.... huhhh....
